Keverés / Mastering - digitális utómunka

A hanganyag rögzítésével feladatunk koránt sem ért véget, sőt, a java még hátravan. Az utómunkálatok során a "nyers" hangsávok szerkesztésével, keverésével és masterelésével felvételünk megkapja végső hangzását, arculatát.

Szerkesztés - vágás

Első lépésben rendezzük a sávokat, kivágjuk a nem használt részeket. Többször felvett részek közül kiválasztjuk a legjobban sikerültet. Fontos megjegyezni, hogy az utómunka során az eredeti hangsávok nem módosulnak, szükség esetén bármikor előhívhatóak korábban kivágott részek.

Keverés

A szerkesztést követően az egyes hangszerek illetve mikrofonok által felvett hangok arányait, dinamikáját, karakterét és térben való elhelyezését, mindezek által a felvétel hangzását, hangképét határozzuk meg.

Mastering

A felvételünk a masterelés során megkapja végső, gazdagabb, kiegyenlítettebb hangzását, így az külömböző lehallgatási körülmények között is élvezhető lesz. A kész hangfelvételt CD-n, vagy más tetszőleges formátumban (wav, flac, mp3, stb.) elkészítjük.

Máshol rögzített anyag utómunkálatait is vállaljuk. Amennyiben a felvétel még nem készült el, de az utómunkálatokat szeretné ránk bízni, a felvétel megkezdése előtt vegye fel velünk a kapcsolatot technikai egyeztetés céljából. A nyers sávokat elküldheti CD-n, DVD-n, vagy más adathordozón postán, vagy interneten is.